HTML


Külhon

Külföldről, csakis objektíven. Célunk a környező országok eseményeinek nyomon követése. Mit kavar ez a Közép-Kelet-Európa már megint? Ha valami érdekes történik - megírjuk, kontextusba helyezzük, megmagyarázzuk. E-mailünk: kulhonblog kukac gmail pont com

Friss topikok

Rezeg a léc Robert Fico alatt

2011.02.04. 12:43 kiskovacs01

de nem kell aggódnia

Ján Slota az erkölcs és becsület bajnoka vette védelmébe

 

Richard Sulik a szlovák képviselőház elnöke kezdeményezte a képviselőházi alelnök leváltását, aki nem más, mint Robert Fico volt kormányfő, a legnagyobb ellenzéki párt alelnöke. A leváltás kezdeményezés oka: az egyébként jogász végzettségű Robert Fico miniszterelnökként a figyelmeztetések ellenére két olyan alkotmányellenes jogszabály jóváhagyását szorgalmazta, amelyek utólag alkotmánysértőnek is bizonyultak. A jogszabályok hatályba lépésük következtében Ivan Miklos pénzügyminiszter szerint 16 millió eurós kárt okoztak, így a számlát a polgárok nevében benyújtotta Robert Ficonak.

A számla kiállításától maga Ivan Miklos sem gondolja komolyan, hogy Ficon akár egy árva centet is behajthat. A szlovák közvélemény figyelmének ráirányítása Fico balul sikeredett törvényeire csak a volt kormányfő "eredményes" tevékenységének leleplezését tűzi ki célul. 

Sulík kezdeményezése ezzel összhangban szintén sokkal inkább Fico tevékenységének leleplezésére, mintsem tényleges menesztésére irányul, még akkor is, ha a Koalíciós Tanács hétfőn napirendre tűzte a kérdés megvitatását. 

A képviselőház alelnökét általában az ellenzéki pártok valamelyike adja, Így Fico menesztése esetén Slotának akár még esélye is lehetne az alelnöki poszt megszerzésére. 

Slota a menesztés esélyét látszólag komolyan véve, de sokkal inkább azért, hogy Fico-nak kedvébe járjon közölte, nem alacsonyodik le odáig, hogy támogassa a kezdeményezést vagy, hogy a másik ellenzéki pártként átvegye ezt az alelnöki tisztséget. "Az SNS olyan párt, amely tevékenysége során mindig adott a becsületre és az erkölcsre". Mondja ezt a fiatal korában köztörvényes büncselekményeket elkövető sötét ügyletekből milliókat összeharácsoló, otromba viselkedéséről, káromkodásairól és részeges életviterléről közismert, xenofób, idegen és fajgyűlölő Slota, aki egyébként elvitathatatlan arca az általa vezetett Szlovák Nemzeti Pártnak. 

A Slota által hangoztatott, Fico melletti elkötelezett kiállás ugyanakkor egy mondásra emlékeztet. Madarat tolláról, embert barátjáról ismerni meg.    

Add a Facebook-hoz

Szólj hozzá!

Címkék: fico alelnök slota robert ján képviselőházi

A bejegyzés trackback címe:

https://kulhon.blog.hu/api/trackback/id/tr72638400

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása