HTML


Külhon

Külföldről, csakis objektíven. Célunk a környező országok eseményeinek nyomon követése. Mit kavar ez a Közép-Kelet-Európa már megint? Ha valami érdekes történik - megírjuk, kontextusba helyezzük, megmagyarázzuk. E-mailünk: kulhonblog kukac gmail pont com

Friss topikok

A cseh fegyverbotrány szlovák szálai

2010.09.15. 17:36 kiskovacs01

Korrupció miatt távozott hivatalából Jaroslav Kopriva, a cseh védelmi miniszter helyettese. Kiderült, egy közbeszerzési eljárás során csúszópénzt kért a finn Patria cégtől egy 120 millió eurós megrendelés elnyeréséhez. A csehek 25 vontatott aknavetőt vettek volna, amit a cég pályázat nélkül szállított volna. Ez úgy volt lehetséges, hogy Kopriva megállapodott a szlovák lobbistákkal a két ország közös vásárlásában. Így az uniós rendelkezések szerint nem kell pályázatot kiírni. A szlovákok később visszaléptek volna az üzlettől, a finnek pedig "külföldi sportrendezvényen való részvétel" címszó alatt utalták volna a több millió koronás csúszópénzt a tisztviselőnek és társainak. Az ügyet a Mladá Fronta Dnes című cseh lap robbantotta ki, miután hónapokig figyelte az eseményeket és gyűjtötte a bizonyítékokat.

A most kirobbant vesztegetési botrány szálai a hírek szerint 2003-ig nyúlnak vissza, Kopriva ugyanis ekkortól töltötte be hivatalát. Másfél évvel ezelőtt Iveco könnyű harckocsikat vásárolt a cseh hadsereg - kétszer olyan drágán mint az osztrákok. A mostani üzletben szlovák részről a partner Miroslav Vyboh, az ismert lobbista volt. Vyboh jó kapcsolatokkal rendelkezik Robert Fico volt szlovák miniszterelnökkel, akit külföldi útjaira is elkísért. Együtt jártak Líbiában, ahol a líbiai gépek szlovák korszerűsítéséről állapodtak meg, továbbá Moszkvában és Izraelben is, ez utóbbi országgal 2006-ban 8 millió eurós üzletet kötöttek katonai sisakok vásárlásáról a szlovák hadsereg részére. Tavaly egy gyanús repülőgépbeszerzési üzlettel kapcsolatban is felmerült a fegyverkereskedő neve. Mint azt a lapok megírták, a szlovák védelmi tárca 80 millió euróért vásárolt két darab szállítógépet az olasz Aleniától. Az üzlet érdekessége, hogy a cég egyedül indult a "tenderen", miután két versenytársát, az amerikai Lockheed Martint és a spanyol CASA repülőgépgyártót formai okokra hivatkozva kizárták a pályázat kezdeti szakaszában. A szálak összefutnak: Vyboh korábban az Alenia képviselője volt, csak pár éve dolgozik független lobbistaként. Számtalan cége van, fegyverüzleteit  elsősorban a Willing cégcsoporton keresztül bonyolítja.

2007-ben nagy botrányt kavart az akkori gazdasági miniszter, Lubomir Jahnátek azon nyilatkozata, mely szerint a fegyverbeszerzéseknél az állami fegyvergyártó cégeknek is "korrupciós pénzeket" kell alkalmazniuk, hogy versenyezni tudjanak a magánszektor vállalataival. Alig burkolt célzásokat tett arra, hogy ebben a szektorban kizárólag vesztegetéssel lehet elnyerni tendereket, és "nem engedhetjük meg magunknak, hogy szemet hunyjunk efelett". A miniszter szavait nagy botrány követte, akinek magyarázkodnia kellett a kijelentései miatt. Nem csak belpolitikai okokból, ugyanis Szlovákia is aláírta az OECD anti-korrupciós egyezményét, amelyben az ország vállalta, hogy nemzetközi szinten is fellép a kenőpénzek ellen. Ficóék prioritásként kezelték a hadiipart, és arra törekedtek, hogy visszaszerezzék elvesztett piacaik egy részét. 1988-ban még 19.3 milliárd csehszlovák korona értékben exportáltak fegyvereket, ez 2005-ben mindössze 1,85 milliárd szlovák koronát tett ki.

Nem titok, hogy Vyboh a volt kormánypárt, a Smer támogatója, és azon belül jó kapcsolatokkal rendelkezik Ficóval. Azt nem tudni, mennyivel támogatta a pártot, de az elnyert üzletek fényében valószínűleg jelentős támogatást tudott nyújtani a Smernek. Arra nem sikerült bizonyítékot találni, hogy Vyboh valóban korrupciós pénzekből finanszírozta volna a pártot, azonban a gazdasági miniszter három évvel ezelőtti elszólása, illetve a most kirobbant cseh botrány fényében világos, hogy a fegyverkereskedelemben komoly vesztegetési pénzek mozognak. A szlovák újságok jó irányban tapogatóztak, amikor a befolyásos háttérembert sejtették sok gyanús ügylet mögött. Nem véletlen, hogy a most lemondatott Kopriva is Vybohhal akart üzletelni, és kijátszani az uniós versenyjogi szabályokat. A szakértelemre és a rutinra szükség van a pályázatokon, amit Fico házi mecénása tudott volna biztosítani.

Add a Facebook-hoz

Szólj hozzá!

Címkék: fico vyboh jahnátek mladá fronta dnes kopriva

Osztrák kettős mérce a környezetvédelemben

2010.09.14. 17:06 kiskovacs01

Ausztria ragaszkodik ahhoz, hogy bevonják a mohi atomerőmű bővítése körül zajló biztonsági párbeszédbe. Ezt az osztrák kancellár, Walter Faymann hangsúlyozta, miután megbeszélést folytatott Iveta Radicová szlovák kormányfővel. A megbeszélés a közlemény szerint „jó hangulatú” volt, és az osztrák fél a két ország között fennálló kiváló kereskedelmi kapcsolatokat is dícsérte. Az erőmű 100 kilométerre található az osztrák határtól, azonban Ausztria következetesen ellenzi az atomenergia használatát, így a két ország kapcsolatában évek óta feszültséget okoz a szovjet technológiájú erőmű. Az osztrák fél ezért „teljes átláthatóságot” követel a kérdésben, amit a jelek szerint meg is fog kapni.

Nem aggódik azonban az osztrák kormány, ha egy erőmű nem a saját országára jelent szennyezési fenyegetést. A jelek szerint osztrák oldalon megépülhet a heiligenkreuzi (rábakeresztúri) óriás szemétégető, ami közvetlenül a magyar határ szélén, és mindössze 1,5 kilométerre fekszik Szentgotthárd városától. Ausztria a helyben keletkező hulladék megsemmisítésének szükségességével érvel. Az erőmű kapacitása azonban 325 ezer tonna évente, ami sokszorosa a tervezett szemétégető körzetében keletkező évi 7500 tonnának. A környéken az uralkodó szélirány északnyugati, ami azt jelentené, hogy kizárólag Magyarországot érné a szennyezés. Az erőmű tönkretenné az őrségi nemzeti parkot, és Szentgotthárd lakosait is súlyos egészségkárosodás érné.

A jelek szerint Ausztria nem egyforma mércével mér a környezetvédelem kérdésében. Ha rá nézve kockázatos beruházásról van szó, legnagyobb felháborodásának ad hangot, ő maga azonban gátlás nélkül szennyezné szomszédját – annak tiltakozása ellenére. Mind a három ország az Európai Unió tagja, ahol a vitás kérdéseket kompromisszumos megoldásokkal szokás tisztázni. Ausztria ezt az elvet Szlovákia esetében maradéktalanul elvárja és érvényesíti. Miért tesz másképpen Magyarországgal? A magyar fél is értékelné, ha hasonlóan „jó hangulatú” megbeszélést tudna folytatni a kérdésben. Ausztria jelenleg képmutató módon csak akkor aggódik a környezetvédelem miatt, ha éppen a saját alpesi rétjeit érzi veszélyben.

Add a Facebook-hoz

Szólj hozzá! · 1 trackback

Címkék: magyarország ausztria szlovákia környezetvédelem mohi szennyezés szemétégető heiligenkreuz mohovce

Közéleti meteorológia

2010.09.08. 12:56 kiskovacs01

Új szelek kezdenek fújni a szlovák rendőrség berkeiben! Legalábbis erre enged következtetni az a hír, miszerint Daniel Lipsic belügyminiszter megjutalmazta L'udmilla Nováková rendőrnőt, aki a Fico érában, kötelességét híven teljesítve védte a pozsonyi parlament biztonságát és nem engedte be oda az engedéllyel nem rendelkező, Jan Slotát furikázó gépkocsivezetőt.

A mostani jutalmazás különösen annak fényében figyelemre méltó, hogy az eset után a kötelességét teljesítő rendőrnőt előbb maga Slota küldte el melegebb éghajlatra a maga útszéli stílusában, majd szolgálati elöljárói fenyítették meg és büntették fizetéscsökkentéssel. Igaz, büntetését mondvacsináltnak ható formai okkal indokolták, jelesül, hogy jelentését másnak is megmutatta. Nováková ugyanis, az igazságtalanságon felháborodva vélhetően a sajtóhoz fordult. A lényeg mégis az, hogy a hatósági közeg jogszerű és szabályos eljárása az egyik rendszerben büntetést, a másikban jutalmat érdemelt. Így működne ez egy jogállamban? Ha akarom vemhes, ha akarom nem vemhes? Vajon hány esetben jártak el hasonló módon Fico miniszterelnök vagy Kalinák belügyminiszter utasítására, avagy csak a hatalom gyakorlói törvényen felüliségének "íratlan szabálya" alapján!? Vajon hányan érezhették magukat jogfosztottnak és megalázottnak az előző kormányzat regnálása idején?

Lipsic belügyminiszter döntése a rendőrnő "rehabilitásáról" ezért jelentheti új korszak kezdetét a szlovák közéletben. Reményt ad arra, hogy az új szelek napról-napra erősebbek lesznek, és felfrissítik a jogtiprások áporodott levegőjét. Ennek szurkol minden jó érzésű ember, beleértve a kőfaragókat, balett táncosokat, a rend őreit és a diáklányokat is! Hátha eljön majd az a bizonyos Kánaán, amikor a jog szlovákiai asztalánál tekintet nélkül nemre, vallásra és nemzetiségi hovatartozásra mindenki megtalálja helyét.

Add a Facebook-hoz

Szólj hozzá!

Címkék: fico slota rendőrnő szlovák politika szlovák belügyminiszter kalinák

Közjáték a szlovák parlamentben

2010.08.11. 14:50 kiskovacs01

avagy Anna Belousovová SNS pártvezér metamorfózisa

Érdekes közjáték tanúi lehettek a minap azok a szerencsések, akik közelről láthatták Anna Belousovová és Igor Matovic párviadalát a szlovák parlamentben. Legalább is erre lehet következtetni a FENET felvidéki on-line újság színes hírét olvasva. http://fenet.m3.sk/index.php?categoryid=1&p2_articleid=13039

Történt pedig, hogy Igor Matovic, a SaS képviselője egy pozsonyi hetilap hasábjain megjelent cikkében, parlamenti hozzászólását megismételve szólította fel Anna Belousovovát a nyakában hordott kereszt levételére, mivel - megítélése szerint - az ékszer viselőjének politikai magatartása méltatlan egy keresztényhez. Belousovová, a cikket lobogtatva kérdőre vonta képviselőtársát, aki büszkén vállalta szerzőségét. Ez lett a veszte! A Szlovák Nemzeti Párt amazon természetű vezéralakja erre nevelő célzatú pofont kevert le Matovicnak! Meglepő, az inzultus magyarázatául nem a cikk tartalmát, hanem azt hozta fel, hogy a cikkíró mind közönségesen Anicskának titulálta őt írásában. Hát hogy is jön  ahhoz egy zöldfülű képviselő, hogy a tegező viszony hiányában olyan becenévvel illesse, amelyet alkalmasint minden második falusi kecskére is ráragaszthatnak?! Sértettünk becsületére legyen mondva, némán tűrte a pofont, esetleg, jó kiállású férfi lévén azt gondolhatta, hogy tetszik a képviselőnőnek, aki így kerített alkalmat, hogy közelebbi ismeretségbe kerüljenek. A férfiszolidaritás szép példáját láthattuk azonban Matovic képviselőtársa Juraj Droba megnyilvánulásában, aki nem hagyta megtorlatlanul az arcpirító inzultust! Ám nem az ököljog durva és közönséges módszerét használta a revanshoz, hanem verbális elégtételt vett és a tett méltó megörökítéseként átkeresztelte Belousovovát Anicska Dlanyovára. Az új nevet, jelentését tekintve az altesti tájszólás szótár szexuális zsargon fejezetében kereshetnénk sikerrel. Könnyítésül, Anyicska Dlanyova = Maszturbáló Anyicska.

Kész felüdülés, hogy a szlovák parlamentben a kormányprogram száraz vitáját ilyen közjátékok szakítják meg! Ezek után rögtön jobban megy a munka és még mi magyarok is jól szórakozhatunk!

Add a Facebook-hoz

Szólj hozzá! · 1 trackback

Címkék: parlament szlovák anna igor juraj matovic belousovová droba

Megelőzhető lett volna Basternák László MKP-s politikus meggyilkolása

2010.07.30. 09:22 kiskovacs01

A szlovák rendőrség, mint ahogyan ezt Malina Hedvig esetében tette egy sértettből ismét elkövetőt akart kreálni. Ez a szakszerűtlen rendőrségi intézkedés meghiúsította annak lehetőségét, hogy a rendőrök az ógyallai MKP-s politikusokat fenyegető bűnözői kör felderítésére összpontosítsanak, és időben a bűncselekményt elkövetők nyomába eredjenek.   

Ógyalla szlovákiai kisváros kiemelt médiafigyelmet kapott a közelmúltban Basternák László MKP-s politikus meggyilkolásának ügyében. Július 9-én a felesége szeme láttára lőtték le a saját háza előtt. Korábban már több esetben megfenyegették, és márciusban már egyszer rálőttek, azonban a golyó célt tévesztett. Akkor még nem lehetett tudni, hogy a rendőrség által felajánlott védelem elutasítása - ami Baszternák munkájában és magánéletében jelentős korlátozásokkal járt volna - a végzetes döntés meghozatalát jelentette számára. Ez azonban nem menti fel a szlovák rendőrség felelősségét, amely képtelen volt megállapítani a fenyegető levelek küldőjét és a gyilkosság elkövetésére készülő bérgyilkos személyét.

A rendőrségi munka szakértelmének hiányossága érhető tetten abban, ahogyan a kisvárosban történt egyéb fenyegető akciók ügyében jártak el.   

A tavalyi év augusztusában Kecskés Miklós városi képviselő-testület MKP-s frakcióvezetőjének autóját gyújtották fel ismeretlen tettesek. Kecskés jóllehet azonnal feljelentést tett, a rendőrök nem vontak párhuzamot a két ógyallai MKP-s vezetőt fenyegető akciók között és nem vették komolyan a feljelentést. Egy kis város esetében a szálak összefutásának lehetőségét indokolt lett volna vizsgálni, a rendőrség azonban még arra sem vette a fáradtságot, hogy Kecskés kihallgatását elvégezze. Amikor Kecskés a feljelentése ügyében érdeklődött megtudta, a rendőrök valójában az öngyújtogatás lehetőségét vizsgálták, vagyis ezúttal is, mint ahogyan az Malina Hedvig esetében történt, a sértettből elkövetőt akartak kreálni.

Egy gyilkosság kellett megtörténjen ahhoz, hogy a Kecskés sérelmére elkövetett fenyegetést a szlovák rendőrök komolyan vegyék és ma már ezt a szálat is erőteljesen vizsgálják. A kis város esetében nagy a valószínűsége annak, hogy a fenyegetéseket és a bérgyilkosságot megrendelő bűnözői kör azonos. Amennyiben Kecskés ügyében a szlovák rendőrök szakszerűen jártak volna el, meglehet az ő vonalán már sikerült volna ezek nyomára bukkanni és megelőzhető lett volna a felvidéki politikus brutális meggyilkolása.
 
          

Add a Facebook-hoz

Szólj hozzá!

Slotát már a felesége sem szereti!

2010.06.29. 14:32 kiskovacs01

A parlamenti választásokon az 5 százalékos választási küszöböt éppen hogy átlépő Szlovák Nemzeti Párt elnökét még az ág is húzza. Fico sikertelen kormányalakítási kísérletét követően Slota már nem a kormány erős bástyái közül lövöldözheti magyarellenes nyilait és eregetheti nemzetféltő dörgedelmeit, hanem csak "mezítlábas" képviselőként tépheti a száját, ha valaki még meghallgatja.

Ráadásul a szlovák sajtóban egyre nagyobb terjedelemben tálalt és taglalt hírek szerint családi élete is zátonyra futott. A fiatal, szép és csinos asszonyka megunta ugyanis, hogy erőszekos, durva férje egy-egy részeges dorbézolás után hazatérve véresre verje. http://fenet.m3.sk/index.php?categoryid=1&p2_articleid=12087 

Úgy látszik, hogy Lubomira asszony, aki az SNS pártvezér harmadik felesége, nem kívánja eljátszani Desdemona szerepét és nem várja meg, amíg az ő embere a velencei mór példáját követve végleg leszámol vele.

A fentiek tükrében teljesen helytállónak bizonyult az a pszichológiai portré, amelyet szlovák szakemberek készítettek Jan Slotáról, rámutatva személyiségének torzulásaira ( http://www.gondola.hu/cikkek/62959 -gondola 2009.01.07.). Bebizonyosodni látszik iszákos életvitele, agresszivítása, cezaromániás komplexusai és a nőkkel kapcsolatos beteges uralkodni vágyása. Mondhatnánk azt is, hogy Slota, viselkedésével újra és újra bizonyosságot tesz ezekről a "kvalitásairól".

Talán nem túlzó óhaj, ha azt tanácsoljuk hősünknek: hallgatni kellene az idők szavára és távozni a politikai közélet színpadáról, amíg még erre van egy kis szűk egérút! Különben is közismert az a mondás: a mór megtette kötelességét, a mór mehet!

Add a Facebook-hoz

Szólj hozzá!

Címkék: szlovákia slota sns házassági válság

A Malina Hedvig-ügy kezelése a demokrácia próbája

2010.06.18. 07:52 kiskovacs01

A magyar-szlovák kapcsolatok normalizálása mindkét ország, mindkét nép számára sürgető szükségszerűség és alapvető érdek. A közelmúlt választásai után megalakult és megalakuló új kormányok sikeres működéséhez is nagyban hozzájárulhat, ha a szomszédok barátként tekinthetnek egymásra és a másikban szövetségest tisztelhetnek az európai érdekérvényesítés színterén és nem meddő viszálykodásra kell fordítani azokat az energiákat, melyekre más területeken olyan égető szükség van.

Közös dolgaink rendezésére előbb-utóbb sort kell keríteni, de ha ezt - az eddigi tapasztalatok alapján - nem lehet egyetlen, egyszeri aktus alapján tető alá hozni, hát el kell kezdenünk apránként, de szívós kitartással megoldani a nyitott kérdéseket. Eredmény csak így várható majd!

A szlovákiai kormányalakítással kapcsolatos történések közül ezért látszik kiemelkedően fontosnak egy látszólag aprócska, ám szellemiségét tekintve annál jelentősebb nyilatkozat, amelyet a szlovák Polgári Konzervatív Párt (OKS) parlamentbe került képviselői tettek: Számukra a legfontosabb elintéznivalók közé tartozik, hogy Szlovákia végre igazságot szolgáltasson Malina Hedvignek.* A 2006-ban magyar nemzetisége miatt megvert diáklány mellett - ellentétben Fico kormányfő és Kalinák belügyminiszter állításával, akik hazugság vádjával bűnelkövetőt kreáltak az áldozatból - már korábban is szót emeltek szlovák politikusok. Elég csak Martin Butora nagykövet, vagy Vladimir Palko volt belügyminiszter nevét említeni.

Peter Zajac, Ondrej Dostál, Frantisek Sebej és Peter Osusky nyílt kiállása Malina Hedvig mellett olyan igazi, komoly civil kurázsival is rendelkező demokraták döntése, akiket nem rettent vissza az eddigi kormánykurzus saját hazugságait védő ellensodra. Hiába nevezi őket talibánnak és szélsőjobboldalinak Fico úr, elszántságuk reménykeltő, és arra érdemes, hogy a jó érzésű emberek rokonszenve kísérje elhatározásuk sikerét. A pillanatnyi politikai érdek mentén végrehajtott manipuláció és az ennek érdekében kimondott hazugságok nem élvezhetnek elsőbbséget az igazsággal szemben. A hazugság és a manipuláció konkrét, nevesíthető politikusokhoz kötődik, azokat terheli, tőlük kell számonkérni és rájuk üt vissza. A Malina Hedvig ügyében szorgalmazott részrehajlás nélküli vizsgálat fényt deríthetne arra, hogy Robert Fico miniszterelnök és Robert Kalinák belügyminiszter, hivatali hatalmukkal visszaélve nyomást gyakoroltak az ügyészségre, hogy saját forgatókönyvük szerint tálalják a történteket. Aki nem fogadta el állításaik igazát, azt szlovákellenesnek és hazafiatlannak bélyegezték, az ügyet magyarellenes feszültség gerjesztésére használták fel. Így sikerült elérni, hogy az áldozatból a szlovák nemzet ellenségének szimbóluma lett, kinek arcképére a kommandósok céltáblaként lőttek gyakorlataik során.

Reménykedjünk, hogy elhatározásukat véghez tudják vinni politikai ellenfeleik és akár szövetségeseik ellenállása mellett is. Az ügy kimenetele a demokrácia valódi próbája lesz Szlovákiában.

* http://ovolbach.topky.sk/c/2028/nie-sme-taliban-ani-krajna-pravica--odkazala-ficovi-oks

Add a Facebook-hoz

Szólj hozzá!

Címkék: szlovákia kapcsolatok szlovák magyar malina hedvig ügy

Sólyom megvédte a szlovákokat

2010.06.09. 13:52 kiskovacs01

A Kossuth Rádió tegnap előtti, reggeli műsorában megszólaltatták Sólyom László köztársasági elnököt, aki hétfőn ellátogatott az árvíz sújtotta területekre, és megtekintette a mentési munkálatokat. Az elöntött településen tett körútja során védelmébe vette a szlovákokat.

Éjjel a károsultak körében elterjedt az a rémhír, hogy további vízszint-emelkedés várható, amelynek oka, hogy a szlovákok Magyarországra engedik a víztározóik vizét, ezzel is súlyosbítva az elöntött települések helyzetét.
 
A rémhírre reagálva a helyszínen tartózkodó Sólyom László a körülötte álló károsultakat és a rádióhallgatókat nyugtatva elmondta, hogy Szlovákia víztározóiban oly mértékben gyűlt fel a víz, hogy szétfeszítheti a víztározókat, ezért a lakosság védelme érdekében a víztározók vízszintjét időnként csökkenteni kell, ezt a magyar és szlovák szakemberek egymással szorosan egyeztetve, a nemzetközi előírások alapján végzik.
 
A magyar Köztársasági elnök, akinek szlovákiai utazását nemzetbiztonsági kockázati tényezőként kezelték, ezúttal megmutatta, milyen valós veszélyt jelent Szlovákia számára. Kiállása a szlovákok mellett olyan emberi erényről tanúskodik, ami mindenképpen említést érdemel. A személyét ért kicsinyes politikai támadásokat feledve, önmagán felülemelkedve is bizonyította Szlovákia felé jóindulatát. Szlovákiában a nacionalisták által gerjesztett magyarellenes közhangulat nem teszi lehetővé, hogy a róla korábban alkotott, a szlovák nemzetbiztonságot veszélyeztető jelzőt ilyen objektív eseményről szóló tudósítással feledtessék.
 
Hol van Szlovákiában az objektív tájékoztatást biztosító demokratikus média?
Add a Facebook-hoz

Szólj hozzá!

Címkék: sólyom lászló biztonsági árvíz kockázat szlovákiai víztározó magyar szlovák

A szerbek számára előnyt jelent a magyar kettős állampolgárság

2010.06.01. 10:24 kiskovacs01

A szlovákokkal ellentétben a szerbiai „Civil Társadalom Fejlesztéséért Központ” nevű NGO a közelmúltban elfogadott határon túli magyarság kettős állampolgárságát szabályozó törvényben felismerte a kedvező lehetőségeket, és az alábbi felhívással fordult a szerb hatóságokhoz, a Vajdasági Autonómia végrehajtó és képviselő testületéhez, valamint a magyar nemzetiségi kisebbség képviselőihez.

A határon túli magyarság kettős állampolgárságára vonatkozó törvény
 elfogadásával kapcsolatban

A „Civil Társadalom Fejlesztéséért Központ (CRCD – Centar za Razvoj Civilnog Društva) felhívja a közösség figyelmét a magyar Parlament által a mai napon elfogadott határon túli magyarság kettős állampolgárságát szabályozó törvényre, amely Szerbia csatlakozását az európai közösségbe nagymértékben elősegítheti.

A CRCD tiszteletben tartja minden szuverén állam saját állampolgáraival kapcsolatos intézkedéseit. Ebből a megfontolásból a CRCD teljes mértékben elfogadja Szlovákia negatív véleményét a fenti törvénnyel kapcsolatban.

Ugyanakkor a CRCD felismeri azt a lehetőséget is, hogy amennyiben Szerbia 300.000 állampolgára megkaphatja egy európai uniós ország állampolgárságát, az jelentős mértékben felgyorsíthatja Szerbia európai integrációját. A CRCD ebben a kérdésben kiemelt példaként értékeli a romániai magyar kisebbség szerepét Románia EU csatlakozásának folyamatában. A tapasztalat szerint, amennyiben egy állam meghatározott nemzetiségi kisebbsége lehetőséget kap a kettős állampolgárság intézménye révén az európai integrációra, abból az állam teljes lakossága profitálhat. Hasonló helyzetben Szerbia még a korábbi tapasztalatokhoz mérten is kedvezőbb helyzetbe kerülhet, ha figyelembe vesszük, hogy a magyar nemzeti kisebbség politikai szervezetei elismert partnerei Szerbia nagy ellenzéki pártjainak, továbbá nincsen tényleges nemzetiségi feszültség a szerb lakosság és a magyar kisebbség között.

A CRCD felhívja a szerb hatóságok, a Vajdasági Autonómia szervezeteinek, illetve a szerbiai magyar kisebbség képviselőinek figyelmét, hogy éljenek a Magyarország által Szerbia teljes lakossága részére biztosított lehetőségekkel. 

REGARDING ADDOPTION
OF THE LAW ON DOUBLE CITIZENSHIP FOR HUNGARIANS

 

Center for Development of Civic Society (CDCS) invites public to pay attention to promising possibilities that today’s adoption of The Law on Double Citizenship for Hungarians from Surrounding Countries in Hungarian Parliament provides for Serbia on her way towards European integration.

CDCS respects each single sovereign state right to adopt its own stand on measures related to its citizens. Bearing that it mind, CDCS fully respects negative attitude expressed by Republic of Slovakia regarding the mentioned law.

On the other hand, CDCS recognizes that an option of acquiring a citizenship of an EU member state for more than 300,000 citizens of Serbia represents a significant chance for acceleration of Serbian European integration. CDCS especially highlights a role that Hungarian national minority in Romania had in Romanian accession to the EU. Experience confirms that all citizens of a state, whose certain ethnic community gets possibility of faster European integration by being granted dual citizenship, benefit from it. Benefit for Serbia in similar scenario can be even bigger, bearing in mind that political organizations of the Hungarian national minority are participating in power, while they are recognized as potential partners even by big opposition parties of today’s Serbia, as well as that there are no significant ethnic tensions between Serbian majority and Hungarian minority in Serbia.

CDCS invites Serbian authorities, executive and representing bodies of the Autonomous Province of Vojvodina and representatives of the Hungarian national minority to use all possibilities that adoption of dual citizenship for Hungarians offers, not only to the representatives of the Hungarian minority in Serbia, but to all citizens of Serbia and to our state.

http://cdcs.org.rs/index.php?option=com_content&task=view&id=430&Itemid=1

Szerb nyelvű felhívás linkje:
http://cdcs.org.rs/index.php?option=com_content&task=view&id=429&Itemid=1

Add a Facebook-hoz

Szólj hozzá!

Címkék: magyarország unió vajdaság szerbia állampolgárság hungarian double kettős citizenship

Fico elfelejtette a múltját

2010.05.20. 13:26 kiskovacs01

 

A Fidesz-KDNP 2010. augusztus 20-án léptetné hatályba, és 2011. január 1-jétől alkalmazná a kettős állampolgárságról szóló törvényjavaslatot, amelyet hétfőn terjesztettek az Országgyűlés elé. A tervezettel kapcsolatban korábban Martonyi János külügyminiszter-jelöltként egyeztetett Miroslav Lajcák szlovák külügyminiszterrel, ami egyben megfelel a nemzetközi egyeztetési eljárás gyakorlatának és jelentős politikai gesztust is jelentett. Hasonló állampolgársági szabályozásokra számos példa található Európa szerte. Több ország azért támogatja a kettős állampolgárság intézményét mert gazdasági és kulturális lehetőséget lát benne, ezáltal felkészült, szakemberekre, diplomatákra, politikusokra, tesznek szert. A külföldön élő svájciaknak mintegy 60%-a rendelkezik kettős állampolgársággal, és ez semmilyen jellegű politikai feszültséget nem jelent.
 
Magyarország esetében azonban egészen másról van szó. A trianoni döntés következtében az elszakított területeken élő magyarokat állampolgárságuktól erőszakosan megfosztották. Magyarország ezt a történelmi igazságtalanságot kívánja csak korrigálni azzal, hogy a magyarok és leszármazottaik visszaszerezhessék állampolgárságukat. A honosítás nem automatikusan, nem tömegesen, hanem egyéni kérelemre történik.
 
A bejelentés hatására Robert Fico kormányfő kedd délelőttre összehívta a szlovák nemzetbiztonsági tanácsot, mert szerintük a szlovákiai magyarok esetleges kettős állampolgársága Szlovákia számára "nemzetbiztonsági kockázat", bár azt, hogy milyen jellegű kockázatot jelent ez számukra, még nem fejtette ki. Ugyanez a biztonsági kockázat érdekes módon nem merült fel számukra, amikor a szlovák parlament 2005-ben elfogadta a 40/1993-as állampolgárságról szóló törvény módosítását, amely a szlovák állampolgárság speciális, gyorsított eljárásban való megszerzését teszi lehetővé a külföldön élő szlovákok számára. A szlovák törvény az állampolgárság gyorsított eljárásban történő megszerzéséhez jóval enyhébb feltételeket ír elő. A szlovák állampolgárságot igénylők számára még a szlovák nyelv ismerete sem kötelező, elegendő, ha két tanú – két határon túli szlovák – bizonyítja, hogy a kérelmező idegen állampolgár érdeklődik a szlovák kultúra iránt. Ezt a törvénymódosító javaslatot 2005. május 20-án a szlovák parlament jelenlevő mind a 138 képviselője megszavazta – beleértve Robert Fico-t, a szlovák parlament akkori képviselőjét - is, de ezt ő már bizonyára el is felejtette.
 
A szlovák külügyminiszter szerint a kettős állampolgárság egy szlovákiai magyar számára nem járna semmilyen előnnyel, így hát semmi nem indokolja a durva magyarellenes kirohanásokat. Sajnálatos módon a szlovák ellenzéki pártok is kritikusan viszonyulnak a törvénytervezethez, de ez elsősorban a közelgő választásoknak tudható be.
 
A Fico-kormány négy éves ciklusát a magyarellenesség gerjesztése jellemezte és a magyarok ellen hangolt szlovák állampolgárok szavazataiért ezúttal az ellenzéki pártok is versenyre keltek. Erre a versengésre fékező hatással van, hogy a túlreagáló szlovák tiltakozáshoz a szlovákok egyetlen egy ország felsorakozására sem számíthatnak, álláspontjukkal magukra maradnak.
 
 
Add a Facebook-hoz

Szólj hozzá!

Címkék: magyarság fico kettős állampolgárság 40/1993

Szlovákok, ne féljetek a magyaroktól!

2010.05.04. 14:44 kiskovacs01

Szlovákia déli részein élő szlovákok egy csoportja április 29-én a changenet.sk internet portál oldalain az alábbi üzenettel fordult az északon élő szlovákokhoz.

 
„Mi, szlovákok, akik Dél-Szlovákia városaiban és falvaiban együtt élünk a Szlovák Köztársaság magyar nemzetiségű állampolgáraival, nagy aggodalommal szemléljük, ahogyan a felelőtlen politikusok, különösen a Szlovák Nemzeti Párt soraiból, igyekeznek a magyarokat ellenségnek beállítani. Hozzátok, a többi szlovákhoz fordulunk, akiknek nincsenek közvetlen tapasztalatai a szlovákok és a magyarok együttéléséről: ne higgyetek azoknak a esztelenségeknek, amelyeket az állítólagos hazafiak terjesztenek azért, hogy félelmet váltsanak ki bennetek a magyarokkal szemben, és megszerezzék támogatásotokat. Ezeknek nem azért van szükségük a támogatásotokra, hogy a mi népünk érdekeit megvédjék. A saját önző érdekeik miatt van rá szükségük. A szlovákok ellenségei nem a magyarok. Sem a mieink, a velünk élő magyarok, sem pedig a Magyar Köztársaságban élők. A mi valódi ellenségünk a közéletben eluralkodó gyűlölködés és durvaság. És ez nem a Duna túloldaláról érkezik.”
 
A felhíváshoz több mint egy tucat dél-szlovákiai szlovák személyiség, köztisztviselő, és polgárjogi aktivista adta a nevét. A szlovák dokumentum teljes szövege, illetve az aláírók névsora, a www.changenet.sk internetes polgári napilap oldalain található, ahol lehetőség van csatlakozni a felhíváshoz.
 
Add a Facebook-hoz

Szólj hozzá!

Címkék: polgárjog törvény szlovák párt nemzeti changenet hazafisági

A magyarok miatt semmi másra nem jutott idő ( SME 2010.04.21 )

2010.04.23. 09:21 kiskovacs01

Robert Fico kormányának külpolitikájában két alapvető és feltűnő trend határozható meg, melyeket a koalíciós pártok belpolitikai érdekei és ideológiája „erőltetett rá“ a külügyre. Az egyik a magyar-szlovák konfliktus elmélyülése, a másik Szlovákia közeledése Oroszország felé, és az egyre gyengülő nyugatorientált politika...

www.bumm.sk/41071/a-magyarok-miatt-semmi-masra-nem-jutott-ido.html

http://volby.sme.sk/c/5338683/ako-vladli-pre-madarov-nebol-na-nic-ine-cas.html

 

Add a Facebook-hoz

Szólj hozzá!

Címkék: szlovákia magyarság fico hedvig nyelvtörvény malina morvay

Fico a hibás

2010.04.02. 13:37 kiskovacs01

A szlovák miniszterelnök szerint „a Jobbik legszívesebben földbe taposná Szlovákiát”

Robert Fico megint magyarországi szélsőségekkel példálózik. Ő már csak tudja, mi az a szélsőséges politika, hiszen az elmúlt négy évben nap mint nap a magyarokat szidta, szinte felülmúlva szalonképtelen koalíciós partnerét, Slotát is. A magyarországi választáson várhatóan a jobboldali pártok fognak győzelmet aratni. Fico már meg is előlegezte a kapcsolatok várható romlását. Nyilatkozataiból az derül ki, fel sem merül benne, hogy a magyarországi jobbra tolódásban a Szlovákiában négy éve kampányszerűen űzött magyarellenességnek hatalmas szerepe van.
A feszültségek gerjesztése kizárólag a szlovák fél részéről történik, olyan emblematikus intézkedések révén, mint például a sokat kritizált nyelvtörvény. De előbb-utóbb a most el nem fogadott hazafiassági törvényt is át fogják erőltetni. Fico felteheti magának a kérdést, megérte-e belpolitikai céljainak alárendelni a külpolitikáját? Szavazatszerzési okokból a magyarokkal riogatta a szlovákokat, aminek következménye, hogy szerinte áprilistól Szlovákiának „keményen kell reagálnia” a magyar belpolitikai változásokra. Felteheti magának azt a kérdést is, nem volt-e egyszerűbb együttműködni a magyar szocialistákkal? Akikkel egyébként az Európai Parlamentben egy frakcióban ülnek a PES-ben, az Európai Szocialisták Pártjában.
A mondás szerint ne fesd az ördögöt a falra, mert még megjelenik. Nos, Fico és Slota addig festette a piros-fehér-zöld ördögöt a falra, amíg megjelent nekik. Ettől akár boldogok is lehetnek, de ennek a retorikai játszmának nagyon is valós vesztesei lesznek: a magyar és a szlovák emberek.

Add a Facebook-hoz

Szólj hozzá!

Címkék: szlovákia fico szélsőségek

Szerbia határozatban ítélte el a srebrenicai mészárlást

2010.03.31. 14:18 kiskovacs01

Szűk többséggel ugyan, de a szerb parlament megszavazta a srebrenicai mészárlást elítélő határozatot. A 250 fős parlamentben 127 képviselő támogatta a határozatban foglaltakat, amelyben részvétüket nyilvánítják a történtekért, és megkövetik az áldozatok családjait, amiért nem tettek meg mindent a tragédia megelőzéséért. A dokumentumban nem szerepel, hogy a vérengzés népirtás lett volna. A történelmi jelentőségűnek tekintett határozat elfogadása előtt Szerbia tagadta, hogy Srebrenicában tömeggyilkosságok történtek. A hírhedt esemény 1995. júliusában történt, amikor Ratko Mladics vezetésével a boszniai szerb köztársasági hadsereg több, mint 8 ezer bosnyák férfit végzett ki. A parancsot kiadó Mladics utolsó háborús bűnösként a mai napig nem került elő. Az Európai Unió felé tartó szerb kormány és támogatóinak reményei szerint a határozat új színben fogja feltüntetni Szerbiát, amely kész szembenézni múltjával. A nacionalisták ellenezték a határozatot, mert véleményük szerint az igazságtalan képet fest az országról, és szerepéről a dél-szláv háborúban.
Az elfogadott határozat értékéből levon, hogy a „népirtás” szó nem szerepel benne. A nacionalista erők erejét mutatja, hogy a kompromisszumok árán létrejött szöveg mögé is csak szűk többséget sikerült találni. Ezzel együtt a határozat egy hosszú folyamat eredménye, ami a megbékélést szolgálja, és a térség biztonsága szempontjából is jó irányba mutat. Szerbia ezzel egy újabb tanújelét adta a változásnak, és nagyot lépett előre az Európai Unióhoz vezető integrációs úton.

Add a Facebook-hoz

Szólj hozzá!

Címkék: európai unió szerbia határozat srebrenica

A szlovák Nagykövet és a szélsőségesektől elhatárolódás esete

2010.03.29. 09:29 kiskovacs01

“Nem szabad, hogy a szlovák-magyar kapcsolatokat a szélsőséges erők, vagy politikusok elfogadhatatlan nyilatkozatai határozzák meg” – mondta március 25-én Peter Weiss Szlovákia budapesti nagykövete Pozsonyban a magyar-szlovák államközi alapszerződés 15. évfordulója alkalmából, majd hozzátette, hogy ezért mindkét országnak fel kell lépnie a meggondolatlan politikusi kijelentések ellen.

 
Eszembe is jutott Slota pár nappal ezelőtti kijelentése, hogy a magyarok már Szlovákia invázióját készítik elő a katonai gyakorlataikkal. „Ugyan, Slota a szlovák folklór része” mondják, és csak legyintenek a bölcs szlovák honatyák. Tudják ők is, hogy nem igaz és csak ellentéteket szül a kijelentés, de elhatárolódni már nem akarnak. Vajon Slota honnan ilyen jól értesült, mert ő Magyarországra be nem tenné a lábát. Szlovákia budapesti nagykövetének feladata a szlovák kormányzatot tájékoztatnia a magyarországi eseményekről, de gondolom nem ő az, aki értesíthette Slotáékat a Szlovákia irányába forduló magyar tankokról.
 
Persze lehet ujjal mutogatni a másikra, hogy a magyar politikusok (újra és újra) határolódjanak el a Jobbiktól, meg Éberség(!) Gaudi-Nagy Tamás már népszavazást, elszakítást ígért és hadsereget emlegetett Szlovákia ellen. Egy igen fontos tény viszont elkerülte tisztelt Nagykövet úr figyelmét, Slotával ellentétben sem Gaudi-Nagy Tamás, sem a Jobbik nem tagja a magyar kormánynak, és nem is töltötte ott az elmúlt négy évet. Magyarországon jogerősen betiltották a Magyar Gárdát és Budaházy György sem lehetett a törvényeink szerint képviselőjelölt. Nálunk nem vertek véresre szlovákul beszélő diáklányt az utcán, nem büntetik a nemzeti kisebbségek anyanyelvének használatát. 
 
Köszönjük tisztelt Nagykövet úr észrevételét, de mi már régen elkezdtünk rendet rakni a házunk tájékán, Szlovákiában mikor kezdik?
 
 
Add a Facebook-hoz

Szólj hozzá!

Címkék: szlovákia budaházy peter slota weiss nyelvtörvény magyar szlovák gaudi nagy államközi alapszerződés

Egy szándékosan félreértett nyilatkozat

2010.03.19. 12:45 kiskovacs01

Sólyom László magyar államfő március 15-ét immár hagyományosan a határon túli magyarok körében ünnepelte. Ez alkalommal a Vajdaságba látogatott, ahol magyar intézményeket látogatott meg, illetve protokolláris eseményeken vett részt. A szabadságharc évfordulója alkalmából Nagybecskereken (Zrenjanin) többek között arról beszélt, hogy a magyaroknak nemcsak Szerbiában, hanem Romániában és Szlovákiában is idegen nyelvként kellene tanulniuk az államnyelvet. Ez alatt azt értette, hogy más metodológiával, módszerekkel kell azokat tanítani, akiknek nem a többségi nyelv az anyanyelve. Ennek praktikus, tanulásmódszertani okai vannak. Specializált tankönyvekből jobban tud megtanulni szerbül, vagy akár szlovákul a magyar anyanyelvű diák. Sólyom tehát pont arra utalt, ilyen módon érhető el, hogy teljes értékű állampolgárként élhessen az eredendően más anyanyelvű polgár. Az újvidéki szerb egyetemen tantárgyként szerepel a szerb nyelv nem anyanyelvként való oktatása, és fordítva is kidolgozták a többségi magyar környezetben élő szerb diákok számára a magyar, mint környezeti nyelv oktatását. Sólyom elismerően szólt a szerb kisebbségi politikáról is, követésre méltónak nevezve azt.

Minderre azonnal félremagyarázó nyilatkozattal reagált Robert Fico, még ha az ügyhöz Szlovákia fél mondatban történt megemlítésén kívül nincs köze. A szlovák kormányfő rögtön az országa elleni durva támadást vélt felfedezni a magyar államfő mondataiban, kiragadva azt a részletet, mely szerint a kisebbségeknek idegen nyelvként kellene tanulniuk az államnyelvet. Fico szerint a cél a szlovákiai magyarok eltávolítása az államtól. Ezután a szélsőjobboldali SNS által delegált oktatási miniszter, Ján Mikolaj szállt rá az iskolákra, nyilvánvalóan a magyar iskoláknak szánva azt a kijelentését, hogy ellenőrizni fogják az ottani diákok szlováktudását. A magyar állami vezetők részéről eddig semmilyen nyilatkozatot nem tudtak kiprovokálni a szlovák politikusok, amit az ügy további napirenden tartásával próbálnak elérni. Fico a szlovák államfőt ismételten Sólyom László kijelentését elítélő nyilatkozat megtételére szólította fel, koalíciós partnere Ján Slota pedig a színjáték folytatásaként a szlovák külügyminisztert hibáztatja, hogy a budapesti szlovák nagykövetet miért nem rendelték már haza.

A szlovák kormányfő egyszerűen el akarja terelni a figyelmet a kormányzása alatti pénzügyi visszaélésekről, mivel közeleg a választás – véli Magda Vásáryová ellenzéki képviselőnő, aki arra is felhívta a figyelmet, hogy sem román, sem szerb részről nem érkezett nyilatkozat a kérdésben, ami jól mutatja, hogy mindössze Fico belpolitikai célokat szolgáló hangulatkeltéséről van szó. A képviselőnő szerint felesleges rögtön erős szavakkal reagálni, mivel Szlovákia szuverén állam, amelyet semmilyen veszély nem fenyeget, és a miniszterelnöknek inkább saját feladataira kellene koncentrálnia.

A választási kampány tehát Szlovákiában is elkezdődött, és a szlovák kormánykoalíciós pártok, mint ahogyan az várható volt, a legfőbb szerepet a magyar kártya kijátszásának szánják.

Add a Facebook-hoz

Szólj hozzá!

Ceausescu és a szlovák nyelvtörvény

2010.02.04. 09:30 kiskovacs01

A tegnapi nap folyamán az alábbi levelet kaptam:

"A "Kárpátok géniusza" személyéről szóló egykori vicc így hangzott: feldúlt állampolgár rohan az utcán és teli torokból kiabálja: Ceausescu hülye! Ceausescu hülye! Az elkövetőt bíróság elé állítják és három év, három hónap és három nap börtönre ítélik. Az ítélet indoklása: három nap azért, mert megsértette a főtitkárt. Három hónap azért, mert kihágást követett el a közrend ellen. A három évet pedig azért kapta, mert államtitkot fecsegett ki!

Kérdezhetnék, hogy függhet ez össze Szlovákiával és a bírságokkal?

Íme: kamionos hajt Bratislava felé az országúton. A rendőrjárőr leállítja, igazoltatja, majd közli vele, hogy feljelenti, mivel nem fizette meg a felemelt útdíjat. A kamionos visszaszáll, indít és távoztában, a letekert ablakon keresztül durván beszól a rendőröknek. Az ügy bíróságra kerül, az ítélet nem kevésbé érdekes, mint a fenti. Ötezer-ötszáz-ötven eurós bírság! Ötven euró, mert nem fizette meg az úthasználati díjat. Ötszáz euró, mert hivatalos személyt sértett meg. Az ötezer eurót pedig azért kell leszurkolnia, mert ezt magyarul tette!"

Küldd tovább!

Add a Facebook-hoz

2 komment · 1 trackback

Nyelvtörvény vagy autonómia: remények Szerbiában, romló helyzet Szlovákiában

2010.01.26. 15:52 kiskovacs01

Vegyesen alakult a határon túli magyarok helyzete az elmúlt évben. Míg az EU-tagság felé haladó Szerbiában a tavaly decemberben elfogadott statútum rögzíti a kisebbségek kulturális autonómiáját, addig Szlovákiában egy szándékosan homályosan megfogalmazott államnyelvtörvénnyel igyekeznek kiszorítani a magyar nyelvhasználatot. A szlovák politikusok pedig előszeretettel használják a magyar kisebbséggel való riogatást szavazatszerzési célokra.

A tavalyi év a magyar külpolitika számára kétségtelenül a Szlovákiával kapcsolatos feszültségekről szólt. Egyrészt a szlovákok augusztusban az EU történetében példátlan módon nem engedték be az országba látogatásra érkező Sólyom László magyar államfőt. Másrészt a kétséges célú államnyelvtörvénnyel a kisebbségi nyelvhasználat ellen indítottak támadást. A szeptember 1-én hatályba lépett törvény, amelynek végrehajtását idén január 1-ig felfüggesztették, akár 5000 Eurós büntetést helyez kilátásba a törvény megsértői számára. A 9 oldalas törvényhez egy 26 oldalas végrehajtási útmutatót is mellékeltek, ami a jogszabály gyenge minőségét mutatja.

A szándékosan zavaros megfogalmazásokkal megalkotott törvény célja elméletileg a szlovák nyelv védelme, a gyakorlatban viszont a magyar kisebbség nyelvhasználatának elbizonytalanítása, használatának megszüntetése a célja. Mindez olyan eseményeken mérhető le, mint amikor tavaly szeptemberben a szlovák posta körlevélben utasította alkalmazottait a szlovák nyelv használatára. Ezután viszont bocsánatot kellett kérnie, mert ahol a kisebbség aránya meghaladja a 20 százalékot, ott a kisebbség nyelve is használható a hivatali érintkezésben. A törvény kétértelműségét jól mutatja, hogy a kulturális minisztériumnak kellett a posta túlbuzgó vezetőit helyreutasítani. A szlovák hatóságok is jelezték, életbe lépése után a törvényt év végéig nem fogják alkalmazni.

Magyarország többek között az EU kisebbségügyi biztosához, Knut Vollebaekhez fordult a nyelvtörvény ügyében, aki nyilatkozatban közölte, figyelemmel fogja kísérni a törvénnyel kapcsolatos fejleményeket.

Szerbiában kedvezőbben alakult a magyar kisebbség helyzete. A szerb parlament elfogadta a Vajdaság alaptörvényét, ami a tartomány helyzetét szabályozza a szerb államban. A törvény szerint a tartomány használhat latin betűs kiírásokat, önálló külképviseletet nyithat, illetve saját zászlaja és címere is lehet. Mindemellett a statútum azt is rögzíti, hogy a Vajdaság Szerbia része. A törvény gyakorlati megvalósulása viszont attól fog függeni, hogy a központi kormányzat mennyi pénzt fog adni, ugyanis a források elosztása továbbra is Belgrád kezében marad. A tartományban élő magyarok már összegyűjtötték 118 ezer aláírást, ami a kulturális autonómiát működtető 35 fős Magyar Nemzeti Tanács felállításához szükséges. Ezzel lehetővé válhat például a magyarok lakta részeken a magyar nyelvű kiírások elhelyezése.

A részleges szerb engedékenység hátterében az ország Európai Uniós csatlakozási szándéka állhat. Mindenesetre Szerbia jelenleg előrébb tart a kisebbségi kérdések európai módon történő kezelésében, mint a diszkriminatív intézkedéseket bevezető, már EU-tag Szlovákia.

Add a Facebook-hoz

Szólj hozzá!

Magyar kártya

2010.01.26. 14:40 kiskovacs01

Olvasom a szlovákiai magyar sajtó cikkeiben, hogy Robert Fico miniszterelnök választási kampányának fontos része lesz a „magyar kártya” megjátszása. Ezt nem csupán magyar nemzetiségű cikkírók, hozzászólók és vélemény-nyilvánítók állítják, hanem maga Mikulás Dzurinda volt szlovák miniszterelnök is, aki a szlovákiai magyarokkal koalícióban nyolc évig sikeresen vezette az országot. Vajon mennyire lehet hosszú távon sikeres egy olyan stratégia, amelyet „kártyások” vezetnek? A teljesség igénye nélkül idéznék néhány (horrible dictu!) a magyar nyelvben (is) használt szólást, kifejezést, amelyek rossz színben tüntetik fel az „ördög bibliája” forgatóit: keveri a kártyát, cinkelt lapokkal játszik, hazárdjátékos, mindent egy lapra tesz fel, blöfföl, hamiskártyás, stb… Igaz, a blöff szerves része egy pókerpartinak, de azt a játékot nem is magyar kártyával játsszák. Ha azonban a harminckét lapos magyar kártyára gondolok, Fico kapcsán nem a Tell Vilmos figuráját ábrázoló lap, hanem az azzal értékben egyenlő tök színű figura jut eszembe.

Add a Facebook-hoz

Szólj hozzá!

Címkék: kártya magyar szlovákia diszkrimináció

Tokajski szőlővesszein nektárt csepegtetnek

2009.12.21. 09:47 kiskovacs01

Szlovákia lassan már hagyományosnak mondható módon szegi meg a különböző nemzetközi egyezményekben vállalt ígéreteit és kötelezettségeit, így ezek után már lassan semmin nem kellene meglepődnünk. A legutóbb a nyelvtörvény végrehajtási szabályozását fogadták el, felrúgva a szécsényi miniszterelnöki találkozó és az egyeztető tárgyalás eredményeit.

A közelmúltban egy uniós döntés alapján a "Tokaj" elnevezést kizárólag Magyarország használhatja tokaji bor megjelölésére, míg Szlovákia a "Tokajski, Tokajska, Tokajske" elnevezéssel hozhatja forgalomba a tokaji borvidék hozzájuk átnyúló területén termelt bort. A döntés által a hungarikumnak számító magyar tokaji bor megkülönböztethető más boroktól.

Érdekes módon a bor esetében már nem számítanak a nyelvtörvény szigorú korlátozásai, mindenképpen magyar nevet akarnak használni. Ahogy várható is volt, Szlovákia Brüsszelhez fordult az egységes névhasználat kierőszakolásáért.

Jogos-e a szlovák igény? A trianoni döntés következtében két Tokaj-hegyaljai község, Kistoronya és Szőlőcske, valamint a Sátoraljaújhelytől elszakított rész, ma Újhely Csehszlovákiához került 270 hektár területtel. Azt Magyarország sem vitatja, hogy ez a terület a Tokaj-hegyalja borvidékhez tartozik. A ma már Szlovákia területén található borvidék részeként Szlovákia 908, majd 1474 hektár területet akart Magyarországgal elfogadtatni. A kompromisszumos megoldásként felajánlott legfeljebb 600 hektár területtel nem elégedett meg.

A bor elnevezéséről zajló vita Szlovákia részéről helyenként kabaréba illő módon alakult.
A legújabb szlovák szabályozás szerint az ország bármely területén lehet tokaji bort termelni. Számukra a lényeg az, hogy a szőlő a tokaji borvidékről származzon, mert Szlovákia egész területe borvidéknek számít, így akár Pozsonyban, vagy Nyitrán is lehet tokaji bort előállítani. Ez ugyebár szemben áll azzal a logikus és uniós elvvel, miszerint földrajzilag is védelem illeti meg az egyes borvidékeket. A borhoz kevésbé értő emberek is tudják, hogy a Szekszárdi nem Badacsonyi, a Tokaji pedig nem Nagyrédei bor.

A magyar álláspont szerint garancia kell rá, hogy Szlovákiában is ugyanolyan minőségi kritériumok mellett tudják előállítani a tokaji bort, ahogy az a szigorú hazai előírások alapján történik. Az ilyen jellegű szabályozás átvételét Szlovákia nem vállalta, mert a jelenleg „Tokaj” márkanéven forgalomba hozott szlovák bormennyiségnek csak töredékét lenne képes előállítani.

A szlovákok az Európai Bizottság döntését negligálva továbbra is „Tokaj” néven forgalmazzák a valahol Szlovákia területén termelt bort.

Add a Facebook-hoz

Szólj hozzá! · 1 trackback

Címkék: trianon szlovákia tokaj bor brüsszel

Tőkés László magas rangú kitüntetése a romániai forradalom 20. évfordulóján

2009.12.17. 08:49 kiskovacs01

Húsz éve robbant ki Romániában Ceausescu diktatúráját megbuktató és számos áldozatot követelő forradalom. 1989 őszén az Európában végigfutó békés rendszerválások hatása érződött Romániában is. A lakosság életszínvonala Európa szerte itt volt a legalacsonyabb, gyakran fűtés, áramellátás, víz és étel szűkében élő 23 millió ember szenvedte a diktátor elnyomását. Ceausescu alkalmatlan volt az ország gazdaságának működtetésére, ezért az életkörülmények romlásával párhuzamosan s Securitate létszámát mintegy
10.000 ügynökkel és több mint 700.000 önkéntes, vagy kényszerűségből együttműködő informátorral növelte. Utasításba adta ki, hogy a legkisebb elégedetlenséget is azonnal el kell taposni. A Securitate ezért számos telefon és lakást rutinszerűen lehallgatott, gyanúsnak vélt személyeket kirúgatott az állásaikból, erőszakkal átköltöztetett a lakóhelyükről, és ártatlanokat záratott börtönbe.

Ceausescu Erdélyben és közép-Romániában, ahol végül az elnyomás hatására a forradalom kirobbant, különösen nagy figyelmet szentelt a jelentős számú magyar kisebbségnek.
1989. december 16-án több száz temesvári magyar gyűlt össze Tőkés László – akkor még lelkész – háza előtt, akit a Ceausescu-diktatúra bírálata miatt a Securitate erőszakkal akart elöltöztetni a városból. A romániai magyarok tiltakozása hamarosan egy
Ceausescu-ellenes tüntetéssé alakult, amelyhez fokozatosan több ezer román is csatlakozott.

Még aznap éjjel a tüntetés erőszakba torkollott, mivel Ceausescu utasította a
Securitate-t és a hadsereget, hogy a diktatúra addigi 24 éve alatt példátlanul brutális mértékben fojtsa el a felkelést. Tankok és katonák zárták el Temesvárt a külvilágtól, a városban fokozódott a feszültség a karhatalom és a tüntetők között, amikor végül a hadsereg és a Securitate a fegyvertelen tömegbe lövetett. Számos halálos áldozatot és több száz sebesültet követelt ez az egy éjszaka. A tüntetőkhöz később számos munkás is csatlakozott, ami végül a rendszer bukásához vezetett.

A temesvári események hatására Románia szerte újabb tüntetések kezdődtek, amelyek végül december 22-re elérték Bukarestet is. A titkosszolgálat és a hadsereg átállt a tüntetők oldalára, a diktátor házaspárt rövidesen elfogták és karácsony napján kivégezték.

Tőkés László szerint - december 15-én a temesvári forradalomban játszott szerepéért a „Románia Csillaga”, legmagasabb állami kitüntetésben részesült – a húsz évvel ezelőtti események nem történtek volna meg a temesvári lakosok nélkül. Akkor már nem lehetett visszalépni, szembe kellett fordulni az egész elnyomó rendszerrel. A rendszer ugyan elbukott, de a hatalom átszállt olyan ex-kommunistákra, akik az 1989-es temesvári eseményeket számos román szemében a mai napig véres puccsnak tüntetik fel.

Tőkés a kitüntetése napján indítványozta az Európai Uniónál, hogy az intézmény az
ENSZ-nél kezdeményezze olyan nemzetközi büntetőjogi intézményrendszer kialakítását, ami lehetővé teszi a kommunizmus ideje alatt elkövetett bűnök, emberiség ellenes cselekmények törvényes kivizsgálását és elítélését a nemzetközi jog normáinak megfelelően.

Add a Facebook-hoz

Szólj hozzá!

Szélesedik a Vajdaság autonómiája

2009.12.16. 13:05 kiskovacs01

Hétfőn a Vajdaság parlamentje ünnepélyesen kihirdette a tartomány új alaptörvényét. Az erről szóló határozatra a testület 86 tagja szavazott, a radikálisok nem vettek részt az ülésen. A tartomány a törvény értelmében önálló külképviseletet nyithat, használhat latin betűs kiírásokat, illetve saját zászlaja és címere is lehet. A pénzt azonban továbbra is Belgrád osztja, így kimaradt az alaptörvényből a saját vagyonról és a pénzbevételekről szóló rendelkezés.

A törvényt erősen ellenezte a szerb ortodox egyház és a radikális pártok is, mivel attól tartanak, a valójában szimbolikus, a milosevici időkben elvett jogok csak egy töredékét visszaadó törvény Szerbia további feldarabolódásához vezethet. A kormányzó Demokrata Pártnak végül sikerült elfogadtatnia a statútumot, amivel az ország európai integrációját igyekeznek erősíteni. A törvény elfogadásában fontos szerepe volt a Vajdasági Magyar Szövetségnek (VMSZ), amely Szerbiában törpe párt a törvényhozásban lévő négy képviselővel, de a Vajdaságban megkerülhetetlen politikai szereplő.

Üröm az örömben

A híradások kevésbé emelték ki, de az alaptörvény tartalommal megtöltéséhez szükség volna azokra a költségvetési forrásokra is, amelyeket Belgrád jelenleg nem biztosít. Pásztor István, a VMSZ elnöke hangsúlyozta, a feladatok végrehajtását jelentősen befolyásolni fogja a 2010-es központi költségvetés. Amit most feladatként meghatároznak a Vajdaság számára, ahhoz a VMSZ elnöke szerint messze nem elég a rendelkezésre álló keret. Ha ezen nem változtatnak, a párt nem fogja megszavazni a költségvetést, amihez már be is nyújtották a módosító indítványt.

A kulturális autonómiát működtető 35 fős Magyar Nemzeti Tanács megválasztásához év végéig össze kell állítani a választókorú magyar lakosok névjegyzékét. A tanács közvetlen megválasztásához legalább 118 ezer főnek kell feliratkoznia a listára. A szervezet jogkörébe fog tartozni például a helységnevek magyar változatának megállapítása, ami hivatalos lesz a szerb mellett. A Vajdaságban a 2002-es adatok szerint 290 ezer magyar él, akik a tartomány lakosságának 14 százalékát teszik ki.

Szlovákia tanulhatna a szerbektől

A Szerbiában elfogadott autonómia tehát egy felemás rendelkezés, a kisebbségeknek kulturális jogokat nyújt, ugyanakkor a végrehajtáshoz jelenleg nem biztosít elég forrást. Egy hasonlattal élve, a pohár lehet félig tele, és félig üres is. Ha azt vesszük, hogy az EU-tag Szlovákiában most véglegesítik a magyarokkal szemben deklaráltan elnyomó nyelvtörvényt az Unió csendes asszisztálásával, a szerb törvény egy előremutató és példás kezdeményezés. A szlovákok tanulhatnának az EU-tagságra még csak áhítozó Szerbiától. Az autonómia nem ördögtől való kifejezés, de mint azt a neves szlovák politológus, Miroslav Kusy is elmondta, északi szomszédaink nincsenek tisztában a kifejezés értelmével.

A másik oldalt megvizsgálva viszont azt mondhatjuk, a szerbek „hoztak is ajándékot, meg nem is”. Elméletileg a jogot megadták, gyakorlatilag nincs rá pénz. A jelenlegi helyzetben persze annak is örülhetünk, hogy egy szomszédunk végre nem megint a magyarokon akarja kiélni a frusztrációit. Szerbia is megélte a maga Trianonját, a szerbek akár érzékenyebbeké is válhattak a kisebbségi kérdések iránt. Ne vitassuk el a kormánypártoktól a jó szándékot, hiszen az ottani radikálisoknak még ez is túl sok volt. Reméljük, hogy ez a jó szándék a 2010-es költségvetésben is tükröződni fog.

Add a Facebook-hoz

Szólj hozzá!

Címkék: szlovákia vajdaság magyarság szerbia autonómia

Állítólag gyereket ütött a román elnök

2009.12.01. 14:23 kiskovacs01

Kínos felvétel került elő Traian Basescu román elnökről: az öt évvel ezelőtti kampányban készült videón láthatólag megüt egy gyereket. A videofelvétel befolyásolhatja a mostani elnökválasztás kimenetelét, mivel Basescu mindössze két százalékkal vezet ellenfele, a második fordulóba szintén bekerült Mircea Geoana előtt. A felvételt a Gardianul című napilap hozta nyilvánosságra, Basescu tagadja, hogy megütötte volna a gyereket, ellenfele pedig nem akar foglalkozni az üggyel. Mindenki döntse el maga, kinek hisz, a felvétel alább megtekinthető.

Add a Facebook-hoz

Szólj hozzá!

Címkék: kampány erőszak elnökválasztás román basescu

„Nevetséges, hogy lojalitást várnak a magyaroktól”

2009.11.19. 13:22 kiskovacs01

A szlovák nyelvtörvényről és a szociális - nacionalista demagógok káros
egyvelegéről lesújtó vélemény fogalmaz meg Miroslav Kusý szlovák
politológus. A neves egykori ellenzéki, a pozsonyi Comenius Egyetem
nyugalmazott tanszékvezető politológiaprofesszora szerint a szlovákok
félreértelmezik az autonómia fogalmát, és a jelenlegi kormány felesleges
feszültségeket kelt a magyarok és szlovákok között a „már eredetileg is
rossz” nyelvtörvény erőltetésével. A politológus szerint míg a kormánypártok
megbocsátanak a szlovák ellenzéki pártoknak, ugyanazt a kritikát a lojalitás
hiányának tartják a Magyar Koalíció Pártja esetében. Kusý kitért Sólyom
László kiutasítására is, szerinte a durva lépés a szlovák politika részéről
„túllépett minden normális határon”. Az interjú a Felvidék.ma honlapján
olvasható.

Add a Facebook-hoz

Szólj hozzá!

Amerikában is elfogadhatatlannak tartják a szlovák nyelvtörvényt

2009.11.03. 10:33 kiskovacs01

Szlovákia szeptember 1-ével bevezette finoman fogalmazva ellentmondásos, de inkább diszkrimináló, elnyomó nyelvtörvényét. Az intézkedés alig titkoltan a magyar kisebbség ellen irányul. Bár a törvény végrehajtását értelmezési problémákból kifolyólag ideiglenesen felfüggesztették, már elkezdtek szállingózni a hírek arról, hogy súlyos büntetéseket fognak kiszabni a szlovák hatóságok a törvény megsértése miatt. Az egyik esetben a Szabad Újság nevű újságot tervezik megbüntetni, mert a felvidéki magyaroknak magyar nyelven hirdette a lapot. A másik esetben a nagytárkányi polgármester a célpont, ő azzal szegte meg a törvényt, hogy egy közszolgálati felhívást magyarul tett közzé a 99 százalékban magyarok lakta településen.

Az elmúlt időszak egyfajta tesztperiódust is jelent a törvény végrehajtásában. A szlovák kormányzat teszteli az EU-t, illetve a nemzetközi politikát, vajon átlépi-e annyira a külföldi politikusok és szervezetek ingerküszöbét az ügy, hogy lépéseket tegyenek ellene. Hiszen azonnal euróezrekkel büntetni egy kisebbség nyelvhasználatát rizikós lenne, de szépen fokozatosan el lehet jutni a teljes körű alkalmazásig, amikor már azért is meg lehet büntetni egy magyart, mert az utcán magyarul beszél. Jelenleg a bizonytalanságban tartás, a félelem elültetése zajlik a fejekben. Az EU eddig vérszegényen reagált.

Remélhetőleg Amerikában a magyarok pártjára fog állni a hivatalos politika. Bár a térség jelenleg nem elsőrendű prioritás az amerikai külpolitikában, az amerikaiak mindig kiemelt figyelmet fordítottak az emberi jogok tiszteletére. Mostanra az óceánon túlra is eljutott a magyar-szlovák konfliktus híre, és a Tom Lantos Alapítvány – a befolyásos magyar származású, demokrata szenátor emlékét ápoló szervezet – közleményben ítélte el a szlovák törvényt.* A nyilatkozat mindenképpen pozitív a magyarok számára, hiszen a szenátor életében a kisebbségek, az emberi jogok tiszteletben tartásának szószólója volt, és a nevét viselő alapítvány nyilatkozata, amelyet most lánya vezet, felhívhatja az amerikai politikusok figyelmét a kérdésre.

Másrészt az Amerikai-Magyar Koalíció nevű magyar lobbiszervezet is küzd az ügyért,  és úgy tűnik, hogy a tengerentúlon sikerült csatát nyerni a szlovákokkal szemben. A hivatalos amerikai politika számára elfogadhatatlan a szlovák magatartás, és a Slota-féle nacionalisták kirohanásai is.

Ha a szlovák nyelvtörvény hatályban marad, annak nagyon rossz üzenete lesz az EU-ról a most csatlakozni kívánó országok felé. A bővítés jelenlegi iránya a Balkán, ahol az elmúlt két évtizedben létrejött államokban szintén jelentős számban vannak kisebbségek. A nyelvtörvény elleni magyar lobbizás tehát egyelőre Amerikában járt sikerrel. Ha az ügyet sikerül továbbra is nemzetköziesíteni, annak előbb-utóbb gyakorlati következményei is lesznek.

A nyelvtörvény elérhető szlovákul, illetve magyar és angol fordításban. 

*A Lantos-alapítvány közleménye a nemrég elfogadott, nyelvhasználatot korlátozó szlovák nyelvtörvényről

A szabad és demokratikus államok közös tulajdonsága a tolerancia, a különbözőségek tisztelete, a kisebbségi és az emberi jogok határozott védelme. A közelmúltban Szlovákiában egy erősen korlátozó és büntető jellegű nyelvtörvény emelkedett törvényerőre, amellyel igen aggasztó módon eltávolodik a demokratikus értékek felől a diszkrimináció és az intolerancia irányába. A nyelvtörvény elnyomó rendelkezései miatt Szlovákia az EU egyetlen tagállama, amely súlyos pénzbüntetéssel sújtja azt az állampolgárát, aki nyilvános helyen saját anyanyelvén szólal meg.
 
A szlovák nyelvtörvény nyíltan megsérti az Európa Tanács Nemzeti Kisebbségek Védelméről szóló keretegyezményét, és a Regionális illetve Kisebbségi Nyelvek Európai Chartáját, amelyek kötelezéseit Szlovákia is aláírta és elfogadta. Ezen túlmenően korlátozza a Szlovákiában élő kisebbségek emberi jogait, különösen az ott élő több, mint 500 ezer fős történelmi magyar közösségét.
 
A magyar lakosság körében a büntetési tételek a nyelvtörvény 2009. szeptember 1-i bevezetése óta széles körű tiltakozást váltottak ki. Iskolákban, postahivatalokban, üzletekben és a tömegközlekedési eszközökön a magyar kisebbség tagjai nem merik megkockáztatni, hogy anyanyelvükön beszéljenek, mert a szlovákok rájuk parancsolnak, „Szlovákiában beszélj szlovákul!”, vagy pedig feljelentéssel fenyegetik őket.
 
Szlovákia nemzetközi szervek felé tett ígérete ellenére, hogy a törvény rendelkezéseit a jövő évig nem vezetik be, a Szlovák Kereskedelmi Hatóság vizsgálatot indított, és súlyos pénzbüntetés kiszabását helyezte kilátásba – 100 és 5000 Euró közötti büntetés szabható ki – a Szabad Újság című magyar nyelvű hetilapra, mert magyar nyelvű plakátokon hirdette a magyar olvasóknak a magyar nyelvű újságot. A szlovák hatóságok eljárást indítottak Nagytárkány (Vel’ké Tarkany) polgármestere ellen is, mert egy közszolgálati felhívást magyar nyelven tett közzé a 99%-ban magyarok lakta faluban.
 
A Lantos Alapítvány az Emberi Jogokért és Igazságért felszólítja Szlovákiát ennek a meggondolatlan és diszkriminatív törvénynek az eltörlésére, és felkéri az Egyesült Államok kongresszusát, hogy gyakoroljon nyomást Szlovákiára a kisebbségek jogait súlyosan és értelmetlenül korlátozó törvény visszavonása érdekében.

Add a Facebook-hoz

Szólj hozzá!

Címkék: usa szlovákia diszkrimináció nyelvtörvény

süti beállítások módosítása