HTML


Külhon

Külföldről, csakis objektíven. Célunk a környező országok eseményeinek nyomon követése. Mit kavar ez a Közép-Kelet-Európa már megint? Ha valami érdekes történik - megírjuk, kontextusba helyezzük, megmagyarázzuk. E-mailünk: kulhonblog kukac gmail pont com

Friss topikok

Kik és miért fenyegették meg halálosan Iveta Radičová-t?

2010.10.08. 12:22 kiskovacs01

A minap arról olvashattunk a nemzetközi sajtóban, hogy Iveta Radičová szlovák miniszterelnöknő személyi védelmét a szlovák illetékes hatóságok megerősítették, tekintettel arra, hogy a lakcímére küldött borítékban lőszereket találtak. Csúcspolitikusról lévén szó az ilyen jellegű halálos fenyegetések hátterében politikai vagy üzleti érdekütközések keresendőek. A névtelen levélíró ezúttal minden bizonnyal Radičová-t kívánja megfélemlíteni azért, hogy álljon el valamilyen tevékenységétől. Az is nyilvánvaló, hogy az, aki céljait ilyen törvénytelen eszközökkel próbálja elérni, szélsőséges gondolkodású.

A szlovák miniszterelnöknő nem az egyetlen szlovák közéleti személyiség, akit levélben próbáltak megfélemlíteni. Hasonló eseményekről olvashattunk 2008-ban, amikor is életveszélyesen megfenyegettek több olyan szlovák értelmiségit, aki aláírta a nyilatkozatot a szlovák-magyar megbékélés érdekében, a gyűlölködés ellen. http://kitekinto.hu/karpat-medence/2008/11/22/halalos_fenyegetes_a_szlovak_szelsjobb_uj_fegyvere
 
A Nyilvános Kérdések Intézete 2008 szeptemberében nyilatkozatban elítélte Ján Slota magyarellenes kijelentéseit és rámutatott az általa gerjesztett nacionalizmus nem kívánatos terjedésére. Pártjának a szlovák-magyar feszültség gerjesztésében érdekelt tagjai felbátorodva a vezér útmutatásán, bár nevüket nem felvállalva, „SNS-tagok” nevében hazaárulással vádolták és halállal fenyegették meg a megbékélést szorgalmazó értelmiségieket. Ezzel szinte azonos időben látott napvilágot a hír, hogy szintén névtelen levélben megfenyegették Csáky Pált és Duray Miklóst, az MKP akkori elnökét és alelnökét. A fenyegető levél mellé - éppen úgy, mint Radičová esetében - lőszereket mellékeltek. Vajon politikai motivációk által dominált cselekményről van szó az ellenlábasok részéről, vagy a korrupcióban vastagon érintett körök félelme érhető tetten a Radičová által beígért vizsgálatok miatt? Avagy mindkét ok egyszerre játszhat közre, és a fenyegetés hátterében a politika és a gazdaság zavaros vizeiben egyaránt halászók fejezték ki ellenszenvüket? A szlovák nacionalisták korábbi tevékenységét figyelembe véve nem zárható ki, hogy a szlovák miniszterelnök asszony a Fico érában meghozott törvények enyhítése, valamint a magyar-szlovák viszony normalizálása irányába tett lépések miatt vált a köreikben kegyvesztetté: eddig és ne tovább a magyarok javára!
 
Feltehetjük azonban az „oknyomozó elemzés” két régi kérdését a küldemény hátterében állók kilétét illetően. Mi volt az elkövetés módja és kinek állt érdekében? Nos, a módszer a korábbi esetek alapján a szélsőséges nacionalistákra mutat, akiknél a közélet tisztulására és a magyar-szlovák viszony rendezésére irányuló törekvésekkel szembeni érdek gyanúja is megáll.
Add a Facebook-hoz

Szólj hozzá!

Címkék: fenyegetés duray miklós slota sns csáky pál szlovák nacionalizmus értelmiségiek iveta radičová ján

A bejegyzés trackback címe:

https://kulhon.blog.hu/api/trackback/id/tr742356014

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása